popup

kulcsszavak:

Elszármazottak találkozója és Gyémántmise 2018

Gyémántmise Hegykőn

„Ősz fejjel, de ifjú szívvel, mint ezelőtt 60 évvel, léptél Isten oltárához, hogy Őneki tisztán áldozz! Boldogabb most nincsen nálad: szemed örömkönnybe lábad. Áldást bőven szórt Rád Isten! Néki hálát mondj szívedben, hogy megérted egészségben!” –csendült fel a köszöntő ének augusztus 4-én a Hegykői Szent Mihály templom kórusa előadásában.

Németh Istvánt és Bindes Ferenc atyát, Hegykő szülötteit köszöntötték. Hatvan évvel ezelőtt, egy hét különbséggel mutatták be az atyák első szentmiséjüket itt a Szent Mihály templomban. Most viszont gyémántmisében adtak hálát az elmúlt időért, azért, hogy a jó Isten szívére ölelte és megtartotta Őket. A mindig derűt és szelídséget sugárzó, testben megfáradt, de szívben fiatalnak megmaradt atyákat Dr. Reisner Ferenc, Hegykő volt plébánosa segítette a szentmise celebrálásában.

 Visszaemlékezésükben elmondták, mélyen hívő, vallásos családból származnak.  Mindketten meghallották azt a hívó szót, amely meghatározta életük alakulását. Ferenc atyának nagybátya is jó példaképül szolgált, hogy őt kövesse a papi hivatásban. István atya, aki elmondása szerint a hegykői templomban nőtt fel, a családon kívül az akkori plébánosától kapta az indíttatást. Nehézségek akadtak életükben, de a hat évtizedes szolgálat meghozta gyümölcsét, hisz mindkettő atya több fiatalt indított el a papi pályán.  Mint jó pásztorok, több szolgálati helyen szívvel-lélekkel teljesítették papi küldetésüket.

A hegykőiek nevében Kóczán Alajos, a Plébániai Tanácsadó Testület alelnöke köszöntötte és ajándékozta meg az ünnepelteket, mint mondta, a jubileumi szentmisén Értük imádkoztunk, ő viszont arra kérte a gyémántmisés atyákat, imádkozzanak azért, hogy mindig legyen munkás az aratásban, hiszen Hegykő húsz papot adott a hazának, és jó lenne, ha a jövőben minél többen meghallanák a Jóisten hívását.  Jó egészséget, és Isten áldását kérte életükre, hogy tovább tudják szolgálni a rájuk bízott lelkek üdvösségét.

A szentmise végén gyémántmisés áldásban részesültek a hívek.



A beszámolót írta: Kelemen Ernőné


hack forum forum hack warez forum k2 shell recovery shell sadrazam shell wso shell danger shell webroot shell hacklink satışı hacklink
wso shell
Recovery shell
k2 shell
Hack Forum
Forum Hack wso shell recovery shell k2 shell Hack Forum Hack Sitesi mirror zone instagram takipci kasma
Hack Forum
Forum Hack
warez forum

Mac yayinlari

Canlı mac izle

justintv izle

maç izle maç yayınları canlı maç izle justintv izle maç izle mac izle canlı maç izle canlı mac izle beinsports izle mac yayınları maç yayınları justintv izle lig tv izle uefa izle canlı izle bein sports 1 izle instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagram takipci Germany News News Politics News World News Sports news instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagramciyiz instagram takipci instagramcilar instagram 2018 arçelik yetkili servisi beko yetkili servisi en yakin servis arcelik teknik servis arcelik servisleri istanbul arcelik servisi arçelik beko servis istanbul arçelik beko servisi beko yetkili servisi arçelik yetkili servis yakamoz beyaz eşya servisi