popup

kulcsszavak:

Szent Vendel-napi Családi Nap 2017

Családi nap a Hegykői Plébánián

„Zsámolyodhoz leborulunk.
Szent Vendel, hozzád kiáltunk:
Nyerd meg nekünk, amit kérünk,
Mennyekben Véled örvendjünk.”

Szent Vendel Hegykő fogadott védőszentje. Hozzá imádkoztak őseink, ha veszély fenyegette a jószágukat. Mivel meghallgatásra találtak, nem mulasztották el a hálaadást sem. Minden évben megünnepelték Szent Vendel napját, és ezt örökül hagyták az utókorra is, amit mai napig megtartanak a hegykői hívek.  Hogy az ünnepet magasztosabbá tegyék, immár hagyományossá vált, hogy a Hegykői Szivárvány Alapítvány szervezésében minden évben Családi napot tartanak az egyházközségben. Idén október 21-én került sor ennek megszervezésére. Kreatív programokkal ígértek közösségi élményszerzést a szervezők, ami a nap végére valóban teljesült is. Legalább 3 fős csapatokkal lehetett nevezni, bármilyen korosztályban. Regisztrációval indult a nap. Idén 52 fő merte bevállalni a megmérettetést.  Nyolc állomást jelöltek ki Hegykő különböző helyszínein. Volt íjászat, mocsártaposás, fejtörő kérdések, totó egy kis földrajz-történelem témában, de október lévén, nem maradhatott ki Rózsafüzér imádsággal kapcsolatos kérdéssorozat sem.  A lelkes önkéntes tűzoltóink logikai és ügyességi feladatok elé állították a részvevőket. Gyermekek, felnőttek együtt játszottak, még a szemerkélő eső sem tudta kedvüket szegni. Nagy élményt nyújtott a labdajáték, kosárra dobás talicskatologatás közben.  Játékosság, a humor, az izgalom ott volt minden résztvevő szemében. A hagyománnyá vált a hittanos gyermekek között meghirdetett rajzverseny is, melynek idei témája: „Miért szeretek itt élni”.  Sok remekmű érkezett be, melyek zsűrizés után kiállításra kerültek a Hegykői Közösségi házban. Miközben a játékos programok zajlottak, a közösségi ház udvarán finom ételek illata terjengett, szorgos kezek készítették a vacsorát a résztvevők számára. A játékos programok befejeztével kezdődött a szentmise, melyet Dr Reisner Ferenc hegykői plébános celebrált. A szentmisén ifjúsági énekek csendültek fel, a Hegykői Szent Mihály templom kórusa közreműködésével.   Szentmise befejező áldása után a Közösségi házban sor került az eredményhirdetésre.  Legjobban teljesítők tortát kaptak, de mindenkinek jutott egy kis apróság.  Ezek után kezdetét vette a jól megérdemelt vacsora. A résztvevők közben megbeszélték a nap élményeit, és hogy az együtt töltött aktív kikapcsolódás lehetőség a személyes kapcsolatok ápolására is. Köszönet illet minden szervezőt, segítőt, aki munkájával, részvételével, adományával segítette felejthetetlenné tenni a Szent Vendel Családi napot!




hack forum forum hack warez forum k2 shell recovery shell sadrazam shell wso shell danger shell webroot shell hacklink satışı hacklink
wso shell
Recovery shell
k2 shell
Hack Forum
Forum Hack wso shell recovery shell k2 shell Hack Forum Hack Sitesi mirror zone instagram takipci kasma
Hack Forum
Forum Hack
warez forum

Mac yayinlari

Canlı mac izle

justintv izle

maç izle maç yayınları canlı maç izle justintv izle maç izle mac izle canlı maç izle canlı mac izle beinsports izle mac yayınları maç yayınları justintv izle lig tv izle uefa izle canlı izle bein sports 1 izle instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagram takipci Germany News News Politics News World News Sports news instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagramciyiz instagram takipci instagramcilar instagram 2018 arçelik yetkili servisi beko yetkili servisi en yakin servis arcelik teknik servis arcelik servisleri istanbul arcelik servisi arçelik beko servis istanbul arçelik beko servisi beko yetkili servisi arçelik yetkili servis yakamoz beyaz eşya servisi