popup

kulcsszavak:

új oltár

Oltár:

(lat. altar, altare = magasított hely)
A latin egyházban: Az ÓSZ-i áldozati kultuszt Krisztus egyetlen keresztáldozata 
hatályon kívül helyezte. A keresztény közösség az eukarisztikus áldozati lakomához
asztalt használt, eleinte fából, később inkább kőből. A kő szimbólum jellege
abban is megmutatkozik, hogy számos ÚSZ-i szentírási hely sziklának, élő sziklának,
szegletkőnek nevezi Krisztust (1Kor 10,4; 1Pét 2,7; Ef 2,20). A 8. sz. óta egyre inkább
tömb jellegű az ő, és a mártírsírok feletti misézésre emlékezve, vértanúk ereklyéit helyezték
el benne. Eredetileg a szentély közepén állott. Később az apszis hátfalához helyezték,
szárnyas oltárt, koporsó alakú oltárt készítettek. Az oltár a hálaadásnak is központja,
mely az Eukarisztiában nyeri el tökéletességét''.
,,A misét vagy rögzített (fixum) vagy mozdítható (mobile) oltáron kell bemutatni.''
Az oltárt a mise alatt terítő, korporálé takarja. A faltól elválasztva kell felállítani,
hogy könnyen körüljárható legyen és a néppel szemben lehessen misézni.
Meg kell őrizni a szokást, hogy a felszentelendő oltár menzája alá vagy alapzatába,
esetleg az oltár alá vértanúk vagy szentek ereklyéit helyezzék.

- Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. (1Móz 8,20)

- Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki. (1Móz 12,7)

- Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az Úrnak, és segítségül hívta az ÚR nevét. (1Móz 12,8)

- Így vonult tovább Abrám a sátraival, és letelepedett Mamré tölgyesében, amely Hebrónban van. Ott is épített oltárt az Úrnak. (1Móz 13,18)

- Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (1Móz 22,9)

- Isten ezt mondta Jákóbnak: Készülj, és menj föl Bételbe, telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől! (1Móz 35,1)

- Készüljünk, és menjünk föl Bételbe, oltárt akarok ott készíteni az Istennek, aki meghallgatott, amikor nyomorúságban voltam, és velem volt az úton, amelyen jártam. (1Móz 35,3)

- Földből csinálj nekem oltárt, és azon áldozd égőáldozatodat és békeáldozatodat, juhodat és marhádat. Elmegyek hozzád, és megáldalak minden szent helyen, ahol emlékezetessé teszem a nevemet. (2Móz 20,24)

- Ha pedig kőoltárt csinálsz nekem, ne faragott kőből építsd, mert ha vésővel nyúlsz hozzá, megszentségteleníted. (2Móz 20,25)

- Akkor leírta Mózes az ÚR összes igéjét, és korán reggel oltárt épített a hegy lábánál, és tizenkét szent oszlopot állított fel Izráel tizenkét törzse szerint. (2Móz 24,4)

- Mózes pedig fogta a vér felét, tálakba töltötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. (2Móz 24,6)

- Készíttess oltárt akácfából, öt könyök hosszúra és öt könyök szélesre: négyzet alakú legyen az oltár, a magassága pedig legyen három könyök. (2Móz 27,1)


Kehely, serleg:

- A középkori jelképrendszerben a kehely Krisztust vagy az ő sírját jelentette, illetve az Egyházat, mely kehelyben fogja fel a keresztre feszített Krisztus oldalsebéből kifolyó vért. Díszítésére épp ezért kezdettől fogva gondot fordítottak. Kezdetben ornamentális, a középkorban alakos díszítéssel ékesítették. A kupa külső felületét és a talpat drágakövekkel díszítették. A kupa külső felületén és a kehely talpán ornamentális, a középkorban alakos díszítést, drágaköves berakást alkalmaztak. A kora középkor sajátossága, hogy a kelyhet építészetileg mint az élet forrását vagy Krisztus sírját formázta meg. A szent vér tiszteletéből fakadóan került a kehelyre a Golgota vagy Isten Bárányának a képe. A román és a gót művészetben, főleg a kehely talpán, képciklusok jelentek meg. A barokk rendkívül gazdagon díszítette a talpát és törzsét, s a kupát külön „kosárba” foglalta.

- A kehely Iz 51,17 alapján Isten haragjának jelképe, csak miután Krisztus elfogadta a szenvedés kelyhét, és megalapította az Eucharisztiát, vált a kehely a kegyelem, a hit és a bűnbocsánat jelképévé. Így valahányszor képen megjelenik, Melkizedek, az Egyház, a szeretet és a hit megszemélyesítője kezében, ill. az Isten Báránya lábánál, mindig eucharisztia jelentése van, azaz az utolsó vacsorára és Krisztus megfeszítésére utal. Nursiai Szent Benedek (a mérgezett bort tartalmazó serleg áldására eltörött), Clairvaux-i Szent Bernát (kehely és ostya), Szent Bonaventura, Szent Borbála (kehely és ostya; kehely egy toronnyal), Szent János evangélista (kehely kígyóval: Jánost mérgezett itallal akarták megölni, de ő keresztet vetett a kehelyre, azaz megáldotta, erre a kígyó kimászott a kehelyből)

 - Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" (Mt 26,39)

- Másodszor is elment és így imádkozott: "Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!" (Mt 26,42)

- Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?" (Mt 10,38)

- "Készen" - felelték. Jézus így folytatta: "A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek. (Mk 10,39)

- Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. (Lk 22,20)

- "Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" (Lk 22,42)

- Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre." (1Kor 11,25)

- Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. (1Kor 11,26)

 

Alaprajza nyolcszög. A nyolcszög a feltámadás jelképe.

A megújulás, az új teremtés száma. Krisztus feltámadása a nyolcadik napon történt.

Továbbá a földi hétnapos hetek után a nyolcadik napot a világítélet és örök élet kezdetének napjaként tartották számon.

A hat, az ember száma nem jut el a hétig, a tökéletesség isteni számáig. A nyolc viszont, amely a tökéletesség hetesét követi, új kezdetet jelöl és ezért a megújulás vagy az új teremtés száma. Így az újszövetség tanítása szerint nem a hetedik nap (szombat), hanem a nyolcadik (vasárnap vagy Úr napja) képezi a kiindulási pontot.

Ahogy a nyolc a zenében is az új kezdetet jelenti: a hét egymást követő hang után a nyolcadik újra ugyanaz, de egy új oktáv kezdőhangjaként.

János evangéliumában Jézus nyolcszor mondja magáról: „Én vagyok” az élet kenyere, a világ világossága, aki önmagáról tesz bizonyságot, az ajtó, a jó pásztor, feltámadás és az élet, az út, igazság és élet, az igazi szőlőtő.

Krisztus pedig a régi teremtés hétnapos hete után a nyolcadik napon támadt fel, új kezdetet teremtve ezzel.

 - A kő, amit az építők elvetettek, szegletkővé lett. (Zolt 118. 22)

- Erre Jézus azt kérdezte: "Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben. (Mt 21,42)

- Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. (Mt 12,10)

- Ő azonban végignézett rajtuk és folytatta: "Mit jelent akkor az Írás: A kő, amelyet az építők elvetettek szegletkővé lett? (Lk 20,17)

- Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. (ApCsel 4,11)

- Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. (Ef 2,20)

- Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: "Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett", a botlás köve és a botrány sziklája: (1Pét 2,7)

 

Faragott dísz az oltárlap alatt:

Az ókori világképből indul az a feltételezés, hogy lent az alvilágban lakozik a gonoszság, vele együtt ott található a halál birodalma.

Felül, a világmindenség tetején az Isten világa, az élet, örök élet birodalma.

A kettő állandó ellentétben, küzdelemben áll egymással.

A gonosz állandóan felfelé törekszik, hogy megbénítsa, beszennyezze a tisztát és szentet.

Ennek a küzdelemnek a metszéspontjában van a mi világunk.

A megváltás után áhítozó embert vallási törekvése, Isten iránti szeretete régtől arra ösztönzi, hogy együtt működve a teremtő Istennel minden eszközzel gátoljuk a gonosz térhódítását.

Ez jelenik meg szimbolikusan a keresztény művészet megoldásaiban is. A szószék és az oltár faragványaiban gyakran találkozunk olyan motívumokkal, amik ezt érzékletesen ábrázolják.

Gyakran látunk természetből kölcsönzött sűrű indákat, de minden képpen felfele induló és vissza hajló, vissza forduló motívumokat. Így a fölfelé törekvő rossz „eltéved” észre sem veszi és kénytelen visszafordul, visszatér a saját birodalmába.

A szent áldozat és a tanítás tisztasága elérhetetlen számára, nem tudja megrontani.

 - „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt,16,18)


Fa:

A fák legalább olyan sokfélék mint az emberek. Vannak masszív tölgyek, gyorsan növekvő és felettébb hasznos fák és mellettük a mélyfekete ében, melynek sok időre van szüksége, azután azonban nagyon hálás anyag a művész számára; nem is beszélve a gyümölcsfákról, melyek megannyi csodaként évről évre terméssel áldanak meg minket, amelyet elképzelhetetlen módon a talajból és a levegőből varázsolnak elő.

Az emberek olyanok, mint a fák, olyan szilárdak és erősek, oltalmat és árnyékot adók, de olyan nyugtalanok is, félénken reszketők, mint a nyárfalevél. Némelyeknek szép, sima bőrük van, másoké durva és gyantás, érdes mégis kellemes. Ez azonban csak a felszín; valódi érték alatta rejlik. Ott mutatkozik meg, milyen fából való.

A második teremtéstörténetben, mely a világ kezdetét az édenkert képével írja le, Isten a hasznos embereket szolgáló fák közt elülteti „a jó és rossz tudásának fáját” (Ter 2,9), melyről az embernek nem szabad ennie. Ha mégis megteszi, meg kell halnia (Ter 2,16 sk). Amikor az ember mégis túlteszi magát ezen a parancson, Isten elűzi őt a paradicsomból, nehogy „az élet fájának gyümölcséből is egyen és örökké éljen” (Ter 3,22). Az élet fájának képe kezdettől nagy hatással volt az emberre.

Álomban a fa életet és személyes fejlődést jelent.

Néha felismerjük magunkat egy fában; nem mindig ugyanabban a fában. Arra az emberre emlékezünk, akiről megígértetett:

„Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét. Nem így a gonoszok, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, amelyeket elsodor a szél a földről.” (Zsolt 1,3-4) 

- A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. (Mt 3,10)

- Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. (Mt 7,19)

- A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek." (Lk 3,9)

- A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte. (Kol 2,14)