popup

kulcsszavak:

Oltárfelújítás


Miként az embernek is szüksége van folyamatosan fejlődésre, megújulásra, úgy a környezetünk is kívánja ezt a gondoskodást.
A szentély felújítása jelzi Isten iránti ragaszkodó szeretetünket.
Méltó, tiszta lélekkel fogadjuk magunkhoz.
A találkozás és az áldozat helyét is a tőlünk telhető igényességgel alakítjuk.


Isten segítségével!

 Aki megadta azt a lehetőséget, hogy eredeti állapotába helyre állítsuk az Ő templomát. Most a legszentebb áldozat oltárát engedte felújítanunk. Összegyűjtöttük az oltár plébánia raktárában tárolt köveit, felújítottuk és helyre állítottuk a főoltárt eredeti szépségében. A szószék maradék faragott köveiből új miséző oltárt készítettünk. A kőfaragó, restauráló munkát Árki Gábor mester végezte odaadó gondossággal. Az oltár menzájához a diófát a „hidegségi papkert” nevelte és adományozta, majd gondos megmunkálás után Kertész Szilveszter helybéli asztalosmester készítette.

 Két ereklye került benne elhelyezésre.

 Lisieuxi Kis Szent Teréz hajából egy tincs és szerzetesi ruhájának egy darabja.

Európa társvédőszentjeként gondoskodjék arról, hogy minden keresztény ember közös-ségünkben megtapasztalja az isteni gondviselés jelenlétét, Aki azt ígérte, hogy tudta nélkül egyetlen szál hajunk se hull a földre.

Mi pedig közbenjárásában bízva reméljük, hogy lelkünk menyegzős köntösét tisztán megőrizzük és így lépünk a mennyei vőlegény elé.

 Maximilián Kolbe halála előtt viselt habitusának egy darabja.

Legyen példaképünk és közbenjárónk a felebaráti áldozatos szeretet gyakorlásában, és gondoskodjon mennyei közbenjárásával, hogy községünknek legyen mindig méltó papja, aki az üdvösséges áldozatot bemutatja.

 S végül forduljunk imádsággal nagy pártfogónkhoz Szent Mihály főangyalhoz!

Védelmezz minket a küzdelemben.

A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk.

Amen


ilyen volt

Sok év hordaléka rakódott rá.

képgaléria

szentek visszatérnek

Tiszták, hősök, szentek

képgaléria

új oltár

"Asztalt terítesz nekem"

képgaléria

munkálatok

"Verejtékes munka áldott gyümölcse."

képgaléria

szószék

"Hogy Isten Igéje erejét ne veszítse."

képgaléria