popup

kulcsszavak:

Jótékonyság - Karitász

Kedves Testvérek!

A Katolikus Egyház kétezer éve minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten felkarolta a szegényeket. A Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is törekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénység miatt ínségben szenvedőkön segítsen. Krízishelyzetbe került családokon már sok esetben segítettünk, de még mindig nagyon sok családban éheznek és nélkülöznek.

Az Úr Jézus nem csupán szavaival hirdette meg a felebaráti szeretetet, hanem példát mutatott a követői számára. Szentatyánk, XVI. Benedek pápa idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz: „’A testben … a tagok törődjenek egymással’ (1 Kor 12,25), hangsúlyozza Szent Pál, hiszen egyetlen testet alkotunk. A testvérek iránti szeretet, melynek egyik kifejeződése az alamizsna – tipikus nagyböjti cselekedet az imádság és a böjt mellett –, ebben a közös összetartozásban gyökerezik.”

A héten ünnepeltük Boldog Apor Vilmos vértanú püspök (1892. február 29. – 1945. április 2.) születésének 120. évfordulóját. Őt Gyulán a szegények plébánosának is nevezték, mert mindig kész volt segíteni a rászorulókon. Egyik karácsonyon elajándékozta a plébánia élelemkészletének nagy részét és minden pénzét. Püspökké szentelésén, amely 1941. február 24-én volt Gyulán, hat szegény kisgyermek köszöntötte őt a következő szavakkal: „Mi, hat kis árva, … köszönjük neked, jóságos jótevőnk, hogy mindig adtál az éhezőknek.” A szentéletű főpásztor végrendeletében is külön kitért a szegényekre, megnevezve hat várost, hogy egy meghatározott összeget „adjanak alamizsnául … szegényei részére a hatóságnál nyilvántartott segélyre szorulók arányában szétosztva, esetleg több részletben.”

Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét, hogy segítőkész lélekkel az Isten szerető jóságát közvetítsük adományunkkal. Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon,március 11-től 18-ig. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.

Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Isten áldja meg segítőkész családjainkat! Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát.

Budapest, 2012. nagyböjt

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


hack forum forum hack warez forum k2 shell recovery shell sadrazam shell wso shell danger shell webroot shell hacklink satışı hacklink
wso shell
Recovery shell
k2 shell
Hack Forum
Forum Hack wso shell recovery shell k2 shell Hack Forum Hack Sitesi mirror zone instagram takipci kasma
Hack Forum
Forum Hack
warez forum

Mac yayinlari

Canlı mac izle

justintv izle

maç izle maç yayınları canlı maç izle justintv izle maç izle mac izle canlı maç izle canlı mac izle beinsports izle mac yayınları maç yayınları justintv izle lig tv izle uefa izle canlı izle bein sports 1 izle instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagram takipci Germany News News Politics News World News Sports news instagram takipci hilesi instagram hilesi instagram unfollow instagram hileleri instagram beğeni instagram yorum hilesi takipci kasma instagram instagram takipci satın al instagram instagramciyiz instagram takipci instagramcilar instagram 2018 arçelik yetkili servisi beko yetkili servisi en yakin servis arcelik teknik servis arcelik servisleri istanbul arcelik servisi arçelik beko servis istanbul arçelik beko servisi beko yetkili servisi arçelik yetkili servis yakamoz beyaz eşya servisi